2025. szep. 25 – 28.

Szemlélődő (meditációs) lelkigyakorlat

A szemlélődő, meditációs lelkigyakorlatokban a hangsúly Isten jelenlétének egyszerű megtapasztalásán van, szavak és gondolatok nélkül. Ennek különböző módozatai vannak, melyek egymásra épülnek. A természetben töltött idővel, szemlélődéssel kezdődik. Az egyszerű érzékelés segítségével megpróbálunk pusztán jelen lenni, ítéletek nélkül észlelni azt, ami van. Majd a testünk észlelésén át, légzésünkre irányított figyelmen keresztül eljutunk a Jézus-ima gyakorlására, melyben igyekszünk átadni magunkat az Ő vezetésének. A szellemi képességeinket nem használjuk, inkább csak észleljük azt, aki VAN.

Ezen az úton a napi 4-6 óra közös vagy egyéni csendes imaidő segít haladni, hogy az önközpontúságunkból egyre inkább istenközpontúakká váljunk. A napi imaidők mellett a lelkigyakorlat része a közös megosztás és az Eucharisztia ünneplése, és naponta elhangzik egy tanítás, ami segít az imában szerzett tapasztalatok megértésében. Ugyanezt a célt szolgálja a kísérővel való igény szerinti személyes beszélgetés.

Ezt a lelkigyakorlatot elsősorban azoknak ajánljuk, akik már gyakorlatot szereztek más imaformákban. Azoknak is szól, akik belefáradtak abba, hogy imáikban szüntelenül válaszokat keresnek kérdéseikre, értelmükkel hasztalan fáradoznak életük ellentmondásainak kibékítésével; szeretnének úgy imádkozni, hogy bár vannak kérdéseik, és bár életük sokszor ellentmondásos, imájukban mégis békésen együtt tudjanak élni ezekkel.

Információ
Egyénileg kísért lelkigyakorlat
Szemlélődő, meditációs

Helyszín

B1 a falu felől
B1 a falu felől

A Betlehem Ház B1 és B2 épületből áll.

Betlehem”, magyarul a „Kenyér Háza”, szemlélni tanít a kenyér színében, az Igében, az   emberben és a közösségben jelenlevő Istent.

A 2015 tavaszán átadott lelkigyakorlatos ház Magyarország második legmagasabban fekvő (610 m), egyik legszebb településén helyezkedik el. 2020-ban kibővült a Ház (B1) a szomszédjában levő épülettel (B2).

Felkínáljuk a helyszín-adta „hegyi kilátásokat”, Isten beszédes csendjét a teremtésben és a természetközelséget a Teremtő sokatmondó hallgatásával.

Lelkigyakorlatok, kurzusok, elcsendesedés, pihenés során igyekszünk teret adni Isten Lelkének, aki feltárja az igazságot, és gyakoroltatja is azt, hogy Isten Igéjének befogadásával gyógyítsa kapcsolatrendszerünket, rendezze életünket.

Meg- és kihívjuk Vendégeinket az EGÉSZ-ség (az ember fizikai, pszichés, spirituális dimenziói gyógyulásának, harmóniájának) irányába.

 

Betlehem Katolikus Lelkigyakorlatos Ház és Üdülő

Szent Ferenc Kisnővérei