A Betlehem Ház B1 és B2 épületből áll.

Betlehem”, magyarul a „Kenyér Háza”, szemlélni tanít a kenyér színében, az Igében, az   emberben és a közösségben jelenlevő Istent.

A 2015 tavaszán átadott lelkigyakorlatos ház Magyarország második legmagasabban fekvő (610 m), egyik legszebb településén helyezkedik el. 2020-ban kibővült a Ház (B1) a szomszédjában levő épülettel (B2).

Felkínáljuk a helyszín-adta „hegyi kilátásokat”, Isten beszédes csendjét a teremtésben és a természetközelséget a Teremtő sokatmondó hallgatásával.

Lelkigyakorlatok, kurzusok, elcsendesedés, pihenés során igyekszünk teret adni Isten Lelkének, aki feltárja az igazságot, és gyakoroltatja is azt, hogy Isten Igéjének befogadásával gyógyítsa kapcsolatrendszerünket, rendezze életünket.

Meg- és kihívjuk Vendégeinket az EGÉSZ-ség (az ember fizikai, pszichés, spirituális dimenziói gyógyulásának, harmóniájának) irányába.

 

Betlehem Katolikus Lelkigyakorlatos Ház és Üdülő

Szent Ferenc Kisnővérei

3557 Bükkszentkereszt , Napsugár u. 21-23.

Férőhelyek: 32
Szobák száma: 13
B1:
Szobák száma: 7. Férőhely: 14 fő (7 kétágyas szobában) vagy 16 fő (a két pótágy bevonásával)
Szobák:
kétágyas - saját fürdőszobával - 6 db,
kétágyas - mellette saját fürdőszoba - 1db,
B2:
Szobák száma: 6. Férőhely: 12 fő (6 kétágyas szobában) vagy 16 fő (a négy pótágy bevonásával)
Szobák:
kétágyas - saját fürdőszobával - 2 db,
kétágyas, mellette saját fürdőszoba 3 db;
franciaágyas - mellette fürdőszoba - 1db
B1: nagyterem: 25 fő
B2: nagyterem (egyben kápolna is Oltáriszentséggel) 25 fő
Kápolna az épületben: B1: van - Oltáriszentséggel - kb. 18 fő
B2: van - Oltáriszentséggel - kb. 25 fő
Templom a közelben: gyalog 15, autóval 3 perc
Közös étkezés: Reggeli és vacsora a B1 ebédlőjében; ebéd a Privát fogadóban
Vendég konyha: B1: az ebédlőben teakonyha rész
B2: egy teakonyha az alagsorban, egy a földszinten
Akadálymentesített: Nem
Kisgyermekbarát: Igen
Tömegközlekedéssel megközelíthető: Igen
Parkolási lehetőség: 10 autónak van lehetőség
Egyéb lehetőség: családoknak pihenőhely
csoportos lelkigyakorlat
egyéni elvonulásra lehetőség
egyénileg kísért lelkigyakorlat
egyházközségi csoportok számára pihenőhely
konferenciáknak/továbbképzéseknek/csapatépítésnek helyszín
lelkigyakorlat egyéni egyeztetés alapján
papi pihenőhely
prédikált lelkigyakorlatoknak hely
zarándokoknak szállás

Meghirdetett lelkigyakorlatok

2022. júl. 7 – 10.

Személyesen kísért LGY a Kisnővérekkel (TORG)

„Magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek.” (Oz 2,16)

A Szentlélekre – mint Vezetőre – nyitottan, kitesszük magunkat a kinyilatkoztatott Igének. Bizalommal engedjük, hogy a csendben hasson ránk a ma is teremtő erejű Szó, abban a hitben, hogy  az Ige nem tér vissza dolgavégezetlenül. (vö. Iz 55, 10-11)

Bővebb információ és jelentkezés
2022. júl. 14 – 19.

Személyesen kísért LGY Nádudvari Miklós piarista atyával és a Kisnővérekkel (TORG)

„Magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek.” (Oz 2,16)

A Szentlélekre – mint Vezetőre – nyitottan, kitesszük magunkat a kinyilatkoztatott Igének. Bizalommal engedjük, hogy a csendben hasson ránk a ma is teremtő erejű Szó, abban a hitben, hogy  az Ige nem tér vissza dolgavégezetlenül. (vö. Iz 55, 10-11)

Bővebb információ és jelentkezés
2022. júl. 24 – 31.

Szemlélődő LGY Tariska Eszterrel

Jézus ima gyakorlása Jálics Ferenc „Szemlélődő lelkigyakorlat” c. című könyve alapján

Bővebb információ és jelentkezés
2022. aug. 8 – 17.

Személyesen kísért LGY Nádudvari Miklós atyával és Ráhel nővérrel (TORG)

„Magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek.” (Oz 2,16)

A Szentlélekre – mint Vezetőre – nyitottan, kitesszük magunkat a kinyilatkoztatott Igének. Bizalommal engedjük, hogy a csendben hasson ránk a ma is teremtő erejű Szó, abban a hitben, hogy  az Ige nem tér vissza dolgavégezetlenül. (vö. Iz 55, 10-11)

Bővebb információ és jelentkezés
2022. aug. 18 – 24.

Vándor lelkigyakorlat (szemlélődés, Jézus ima) Klára nővérrel

Miként az imában sem akarok „elérni” valamit, hanem kiteszem magam Isten szerető erejének, „sugárzásának”, úgy a természetben is befogadó vagyok, nem főszereplő. „Jézusnak növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30).

Bővebb információ és jelentkezés
2022. szep. 15 – 25.

Szabadulás Jézusban – Gyógyító kurzus alkoholbetegeknek

A „Szabadulás Jézusban – Gyógyító kurzus alkoholbetegeknek” tíznapos terápiás programra azokat a testvéreinket várjuk, akiknek már elegük lett abból a szenvedésből, amit az alkohol mértéktelen fogyasztása hozott életükbe és környezetük életébe.

Bővebb információ és jelentkezés