2022. ápr. 21 – 24.

ÁSZÁF dicsőítő kurzus Csiszér László vezetésével

Karizmatikus lelkigyakorlat

Helyszín

B1 a falu felől
B1 a falu felől

A Betlehem Ház B1 és B2 épületből áll.

Betlehem”, magyarul a „Kenyér Háza”, szemlélni tanít a kenyér színében, az Igében, az   emberben és a közösségben jelenlevő Istent.

A 2015 tavaszán átadott lelkigyakorlatos ház Magyarország második legmagasabban fekvő (610 m), egyik legszebb településén helyezkedik el. 2020-ban kibővült a Ház (B1) a szomszédjában levő épülettel (B2).

Felkínáljuk a helyszín-adta „hegyi kilátásokat”, Isten beszédes csendjét a teremtésben és a természetközelséget a Teremtő sokatmondó hallgatásával.

Lelkigyakorlatok, kurzusok, elcsendesedés, pihenés során igyekszünk teret adni Isten Lelkének, aki feltárja az igazságot, és gyakoroltatja is azt, hogy Isten Igéjének befogadásával gyógyítsa kapcsolatrendszerünket, rendezze életünket.

Meg- és kihívjuk Vendégeinket az EGÉSZ-ség (az ember fizikai, pszichés, spirituális dimenziói gyógyulásának, harmóniájának) irányába.

 

Betlehem Katolikus Lelkigyakorlatos Ház és Üdülő

Szent Ferenc Kisnővérei