2022. szep. 15 – 25.

Szabadulás Jézusban – Gyógyító kurzus alkoholbetegeknek

  • Azokat várjuk, akik – sokszor szeretteik ösztönzésére, mégis – saját elhatározásukból, önként vesznek részt a terápiás lelkigyakorlaton.
  • Azok jelentkezését várjuk, akik ittlétük során vállalják az együttműködést a programfelelősök útmutatásaival.
  • Azokat várjuk, akik cselekvőképességet korlátozó, illetve kizáró gondnokság alatt nem állnak.
  • Azokat várjuk, akik a terápiát megelőző – orvosi – szűrő beszélgetésen egészségügyi állapotukkal, illetve gyógyszeres kezelésükkel kapcsolatban készek őszintén nyilatkozni, és ezzel kapcsolatban nem titkolnak el semmit.
  • Azok bekapcsolódását várjuk, akik készek tiszteletben tartani a Házirend szabályait, akik vállalják, hogy a kurzus ideje alatt nem vesznek magukhoz alkoholt, ill. a megegyezésen felül gyógyszert, valamint elfogadják, hogy az épület területét a kurzus alatt csak a csoporttal együtt hagyják el.

Keretek:

  • 10 napos intenzív program, elsősorban spirituális megközelítésben
  • gondolatébresztők, vetítések
  • szabadult alkoholisták tanúságtételei, velük közös és személyes beszélgetés lehetősége
  • egyéni és közös imaidők (kápolnában, természetben, csendben, igével, spontán és kötött formában, valamint hangszerkíséretes énekekkel)
  • személyes és csoportos beszélgetések
  • szentmisék
  • természetjárás
  • mozgás a szabadban
Információ
  • Érkezés a kezdés napján: 14.00-15.00
  • Távozás a záró napon: 14.00-15.00
  • A kurzus lelkigondozó vezetői Klára nővér és munkatársai
Csoportos lelkigyakorlat

Helyszín

Gyertek, nézzétek meg! (B1 épület az utcáról)
Gyertek, nézzétek meg! (B1 épület az utcáról)

A Betlehem Ház B1 és B2 épületből áll.

Betlehem”, magyarul a „Kenyér Háza”, szemlélni tanít a kenyér színében, az Igében, az   emberben és a közösségben jelenlevő Istent.

A 2015 tavaszán átadott lelkigyakorlatos ház Magyarország második legmagasabban fekvő (610 m), egyik legszebb településén helyezkedik el. 2020-ban kibővült a Ház (B1) a szomszédjában levő épülettel (B2).

Felkínáljuk a helyszín-adta „hegyi kilátásokat”, Isten beszédes csendjét a teremtésben és a természetközelséget a Teremtő sokatmondó hallgatásával.

Lelkigyakorlatok, kurzusok, elcsendesedés, pihenés során igyekszünk teret adni Isten Lelkének, aki feltárja az igazságot, és gyakoroltatja is azt, hogy Isten Igéjének befogadásával gyógyítsa kapcsolatrendszerünket, rendezze életünket.

Meg- és kihívjuk Vendégeinket az EGÉSZ-ség (az ember fizikai, pszichés, spirituális dimenziói gyógyulásának, harmóniájának) irányába.

 

Betlehem Katolikus Lelkigyakorlatos Ház és Üdülő

Szent Ferenc Kisnővérei